2009. október 2., péntek

Jelenések könyve (9) - 3. fejezet 7-13


Filadelfiai gyülekezet

Attalosz Filadelphosz alapította a várost, melynek célja az volt, hogy Lídia és Frígia lakosa átitatódjanak a görög kultúrával. Ez annyira sikerült, hogy 150 év alatt teljesen eltünt a helyi nyelv, és már mindenki görögül beszélt. A missziója, és a város karaktere miatt kis Athénnek is nevezték.
Mint a környék többi városát, ezt is veszélyeztették a földrengések. A i.u. 17-es nagy földrengésnél a lakosok napokig sátrakba kényszerültek. Tibériusz császár ez után újjáépíttette, majd Új Cézárea névvel illette a várost.
Jézus itt is úgy mutatkozik be ahogyan a gyülekezetnek szüksége volt rá. Három dolgot említ magáról. 1) Szent. Különbözik minden mástól. Azaz nem egy a városban található 30 ezer szoboristen közül. 2)Igaz. Hű a valósághoz, azaz ellentétben a szoboristenekkel Ő ténylegesen Istenként viselkedik. 3) Dávid kulcsának birtokosa. Azaz bejárása van mindenhova, még Isten országában is teljes felhatalmazással bír.
Ez a gyülekezet sem (a szmirnaival együtt) kap feddést. Itt a "tudok cselekedeteidről" nem baljós, dorgálást előrevetítő szókapcsolat, hanem bátorító. Ugyanis ez a gyülekezet kicsi volt, így tettei is kicsinek tűntek. Talán jelentéktelennek is gondolták magukat, de Jézus akkor is látta és értékelte a cselekedeteiket. Mivel pedig a kicsin hűek voltak "nyitott ajtó" az ígéret számukra, azaz lehetőséget kapnak az evangélium hirdetésére, mely, mivel Isten van a lehetőség mögött eredményes is lesz. Mégpedig az eddig ellenséges zsidók fognak eljönni és leborulni előttük, elismerve, hogy Jézus a Krisztus, és a keresztény gyülekezet Isten népe, nem a zsidók, akik mindegy a Sátán szavára gyűlnek össze zsinagógáikban.
Krisztus hűséges népe mindig biztonságban van az őérte életét adó Krisztusnál. Így nem ígéri nekik, hogy a nyitott ajtóval eljön a kánaán, a kényelmes keresztény élet, hanem ébredés lesz, de üldözés is amiben megmaradnak a szentek.
Ígéretei nagy bátorítás a gyülekezetnek. Oszloppá lesznek Isten templomában, azaz kimozdíthatatlanok, nem inognak meg mint azok az oszlopok, amik a földrengések alkalmával egymás hegyére hátára dőltek. Ők szilárdak maradnak. Majd az identitásuk hármas biztosítékáról győzi meg, biztosítja őket, mely három névvel, azaz szoros Istenhez tartozással fejez ki.

Nincsenek megjegyzések: