2009. július 11., szombat

Jelenések könyve (4) - 2. fejezet 1-7 versek


Efézusi gyülekezet

Efézus ősi város, a föníciaiak alapították. Ázsia provincia fővárosa Kr.e. 133-tól. Nagyjából 250.000 lakosa volt. Kikötővárosnak mondható, és a Rómába menő út is keresztül ment rajta. Nevezték úgy, mint „Kelet Kapuja”, „Ázsia piaca”. Fő nevezetessége a kultusz élete. Artemisz temploma messzeföldön híres volt, a világ hét csodájának egyike (előbb megvolt, mint maga a város). Az Artemisz-kultuszt a rómaiak átvették Diana néven. Artemisz (Diana) egy termékenységi istennő. A hiedelem szerint a szobrát az égből „ejtették le” az istenek. Szoborkészítők, sokat profitáltak abból, hogy kicsinyített másolatot készítettek az eredetiről, és meddő nőknek, feleségeknek eladták, mivel azok a termékenység istennőjétől várták a gyermekáldást. Kr.u. 200 körül leégett a templom, utána nem építették újjá.

Az itt lévő gyülekezet nagyon aktív volt. Sokat és sokféle képen szolgáltak. A tanítás erős volt, és amit hallottak hűségesen követték. Képzett emberek voltak. Az Apostolok cselekedeteiből tudhatjuk, hogy Pál apostol, meghagyta, hogy vigyázzanak a „farkasokkal” (hamis tanítókkal). Ezt ők sikeresen kivédték. A probléma mégis az volt velük, hogy a nagy aktivitás, szolgálat közben elvesztették a lényeget, Krisztust és a szeretet. Jót tettek, de már a motiváció kissé félrecsúszott, nem Krisztus erejével és szeretetével végezték ezeket. A szolgálat abból Isten közelségéből, a vele való kapcsolatból kell, hogy táplálkozzon. Jézus azt mondja, hogy ők haldokolnak, ami a többi gyülekezet számára meglepő lehetett pont az előzőekben említett aktivitásuk, és igei tanításuk miatt. Jézus azzal fenyegeti őket, hogy elmegy közéjük és megszünteti a gyülekezetet, ha ezt így folytatják és nem térnek meg (ez nem azt jelenti, hogy nem voltak megtért keresztények!). A megtérés útja számukra az, ha visszaemlékeznek az előbbi lelkületükre, amikor még a szeretet volt a motorja a közösségnek és az egyes embereknek. A gyülekezet addig gyülekezet, amíg elvégzi Krisztustól kapott feladatát.

A részben szó van a nikolaitákról. Ez egyfajta liberális nézet, amely nagy valószínűséggel egy Nikolausz nevű emberről kapta a nevét. Ők Isten szemében utálatos dolgokat cselekedtek. Az efézusiak a tanaiktól ugyan távolt tartották magukat (pont ezért kaptak dicséretet), de a cselekedetek sokszor hasonlóak voltak a nikolaitákéihoz, átvették szokásaikat. Ezzel is azt erősíti, hogy a gyülekezetben a tettekkel van a probléma, vagyis egész pontosan ezek forrásával.

Krisztus hangsúlyozza nekik a végén: nem elég elindulni az úton, végig is kell menni rajta. Győzni kell a versenyen nem csak részt venni benne.

Nincsenek megjegyzések: