Jelenések könyve (5) - 2. fejezet 7-11

Szmirnai gyülekezet

Szmirna régi város. Az Égei tenger partján fekszik egy öbölben mely fölé a Pagosz nevű hegy magasodik. Sok viszontagság után Kr.e. 300-ban a rómaiak saját terveik szerint újjáépítik. Az Újszövetségi időkben nagyjából 200.000 lakosú a település. A lakosok városukról azt mondták: „szépség és nagyság tekintetében Ázsia első városa”. Állandó kellemes klímájt a ’zefír’ nevű szél biztosította.

Két szempontból volt jelentős a város: 1) Róma iránti odaadó hűsége, melyet azzal is igyekezett bizonyítani, hogy Római szentélyekkel volt tele. 2) Jelentős kikötőváros, élénk kereskedelemmel, ami jelentős zsidó kolóniát is jelentett.

Az itt élő befolyásos zsidó réteg üldözte a keresztényeket. Egyre több törvényt hoztak a keresztények ellen, fokozódott az üldözés. Sok mártír származott ebből a gyülekezetből. A zsidó felfogás szerint csak az dicsőíti Istent, aki él, pedig az is éppúgy Isten dicsőségét szolgálja, ha valaki meghal érte. Ezért fontos, hogy Jézus példája bátorítsa őket, aki maga is bejárta azt az utat. Ha Krisztus megtette, akkor az Őt követőknek is meg kell! De biztos reménységük az, hogy nemcsak a halálba, hanem az örök életbe is követik Őt.
A 9. versben olvashatjuk a „nyomorúság” szót. Az görög eredetiben ez fojtogatást, ellehetetlenítést jelent. Jézus nyugtatja övéit azzal, hogy azt mondja „tudok róla”. Válaszol imáikra azzal, hogy elmondja, nincsenek ezek a dolgok rejtve Őelőtte. Ez a gyülekezet nem kap feddést, de nem azért mert nem követtek el bűnt, hanem azért mert vállalja a közösséget Krisztussal a nyomorúságok között is. Krisztus együttérzését fejezi ki feléjük. A magyar ’szegénység’ szó itt sem képes visszaadni a görög eredetiben megfogalmazottakat. Itt ugyanis arról van szó, hogy ezek az emberek annyira szegények, hogy a napi létfenntartásukat sem tudják fedezni, nem arról van szó, hogy kevés van, hanem hogy nincs. Nyomorúságuk okozói a zsidók voltak akik veszélyt láttak a kereszténységben, és ott tettek keresztbe a a keresztényeknek ahol csak tudtak. Ezzel nyilvánvalóvá vált róluk, hogy nem Isten szolgái, hanem a Sátán tisztelői, így, mintegy a zsinagógáikba is ő gyűjti össze őket. Hasonló ellenségeskedést tapasztaltak a Thesszalonikaiak is: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól. Ezek megölték az Úr Jézust, ugyanúgy mint a prófétákat, üldöztek minket is; nem kedvesek Isten előtt, és ellenségei minden embernek, akadályoznak minket abban is, hogy prédikáljunk a pogányoknak, hogy üdvözüljenek: így teszik teljessé mindenkor bűneiket. De utol is érte őket az Isten haragja végérvényesen.” Az Ige máshol (Pál apostol Rómaiakhoz írt levél) is beszél erről, az úgy nevezett „lelki Izraelről”, azaz Isten népe az Istennel azonos akaraton lévő, Krisztus vére alá menekült emberek tömege és nem az öröklésen alapuló, testi nép.

A 10. versben JÉZUS újra elmondja, hogy tud róla mi történik, és a segítség nem késik. Az ő szenvedésük ideje is Isten kezében van. Aki kiállja a próbát, az megkapja jutalmát, a győztesnek korona, azaz győzelmi koszorú jár.